
"Amikor először megpillantottam ezt a tájat, nyugalom szállt meg és már a föld felett jártam, éreztem, megérkeztem, pontosabban visszaérkeztem egy számomra ismeretlen időből."
Egyszeri és megismételhetetlen életünk folyamatos útkeresés a megérkezés reményében. Vajon honnan az őserő, ami mozgásban tart bennünket? Sokat gondolkodtam mindezen, mire megvilágosodtam és megtaláltam a választ:
nyitott szívvel hagyatkoznunk kell, hogy megtudjuk, mert nincs más esélyünk a megérkezésre.
Nehéz és kanyargós utat jártam be, amíg eljutottam a békém kikötőjébe, voltak akik követtek egy darabig, voltak akik váratlanul kiszálltak. Vitorláimat az esztétikum sugallata hajtotta, mert hiszem, hogy a szépség üzenete eredendő, ezért becsülöm alázattal e képességemet
Az álmok, a pályaelhagyás és a kitartás végül megszülte az én üzenetemet is, amelynek lényege a semmivel nem összetéveszthető természetes egyszerűség, mert bája, mindenható ereje van, az összes harsány giccs közül kiviláglik, akár a Kükládok évezredes házai a sziklás földszöveteken, ahol a mélyben az aranykori Atlantisz pihen és érleli mai napig gyöngyeit az értéktelenséggel szemben.
Amikor először megpillantottam ezt a tájat, nyugalom szállt meg és már a föld felett jártam, éreztem, megérkeztem, pontosabban visszaérkeztem egy számomra ismeretlen időből. Egy férfi fogta a kezem, aki egész életében arra várt, hogy elhozhasson engem ide, lássam és érezzem, amit ő is megtapasztalt, de szavakkal nem tudta kifejezni, csak hallgatással.
Társam lett ebben a felfedezésben, hisz kiteljesedni, egésszé válni, csak együtt lehet.
Ezt a letisztult, tökéletes, archaikus állapotot próbálom meg leképezni a két kezemmel készített egyszeri ékszereimben. A természetes ásványok számomra az ős romlatlanságot szimbolizálják, ezért a legnagyobb tiszteletet érdemlik, hisz kezdetektől az ember díszítőelemei. Az ékszereim ezért nem harsányak, nem hivalkodók, halk szavúak, szemérmesek, de részletességig kidolgozottak. Egyszerre elegánsak és egyszerűek. Viselésük nem csak egy alkalomra, hanem egy életre szól, vagy annak egy meghatározó fejezetére. Társ a szürkeségben és a felhőtlen életörömben. Az elragadtásom üzenete bennük rejlik, csak türelemmel fel kel fejteni, érezni kell
Az ékszerkészítéssel egy idős a varrás, a szövés, a hímzés, ezért folyamatosan tanulom ezeket a mesterségeket, a fortélyaikat, miközben elbűvöl a görög mediterrán falvak fantasztikus színvilága, ahogy kiegészítő termékeikkel egyszerre tudnak hagyományosak és modernek lenni. Táskáim, akárcsak az ékszereim, nem csak kiemelik viselőjét a hétköznapokból, hanem élményszerző, izgalmas társak. Lényegük az életöröm, az eleganciára törekvő női öntudat és persze egy csipetnyi bolondság.
Amikor nincs velünk, egy idő után már hiányzik, de csak az veszi észre a benne rejlő üzenetet, aki szintén keresi önagában az utat egy ilyen kimondhatatlanul egyszerű, de teremtő, tiszta világ felé.
Köszönöm, ha megtisztelnek vásárlásukkal.
Andrea